A jegygyűrű története, honnan ered?

A jegygyűrű története

Számunkra és őseink illetve utódaink számára mindig is a mindennapi élet része, hogy az esküvőhöz, házassághoz hozzátartozik az egymáshoz tartozás jelképe, a jegygyűrű. Nem csoda, hiszen a jegygyűrű története rendkívül messzire nyúlik vissza.

A jegygyűrű története – a kezdetek

A legkorábbi, jegygyűrűre utaló adatok alapján az ókori Egyiptomban, 6000 évvel ezelőtt már szokás volt, hogy a szerelmesek megajándékozták egymást egy gyűrűvel: ezek még kenderből vagy nádból voltak összefonva. A kör az örökkévalóság szimbóluma volt, és a párok számára az egymás iránti elmúlhatatlan szerelmet jelképezte.

Később, az antik világban, Görögországban és Rómában is szokás volt gyűrűt adni a menyasszonynak. Eleinte pusztán a menyasszony hozományának része volt, majd később a hűség ígéretét is magában hordozta.

A jegygyűrű története – a folytatás

A középkorban már a keresztények között is lassan hivatalossá vált a jegygyűrű: I. (Szent) Miklós pápa egy, a bulgáriai fejedelemnek írt levelében részletezi, ahogyan a férfi a házasságkérés jelképeként gyűrűt ajándékoz jegyesének. Az 1215-ös negyedik lateráni zsinat során pedig III. Ince pápa hivatalosan is leírta a házassági ceremónia pontos menetét, illetve, hogy az esküvő előtt a házasságot nyilvánosság előtt ki kell hirdetni.

A protestáns reformáció során az eljegyzési gyűrű helyét átvette a jegygyűrű, ami a házasságot hivatalosan jelképezte. A katolikus országokban ez kicsivel később jött divatba.

A ma hivatalos gyűrűcsere az esküvő során ugyancsak a keresztény hagyományoknak köszönhetően honosodott meg a modern nyugati világban.

A jegygyűrű története – jegygyűrűk evolúciója

A 16-17. században a kérő egy úgynevezett „ikergyűrűt” („gimmel ring”) ajándékozott jegyesének: ez egy olyan gyűrű volt, ami két részből állt, és a részeket egyenként is lehetett viselni. Angliában és Walesben az 1753-as házassági törvényig nem volt szükség hivatalos iratra az esküvőről, hanem elegendő volt a kölcsönös beleegyezés. Illetve erre utalóan valamilyen jelkép, ezért addig ez az egymásba illő gyűrűpár akkoriban elegendő volt a házasság igazolására. De ez a divat később is megmaradt. A pár tagjai a házasság előtt külön hordták, majd az esküvői szertartáson ünnepélyesen egyesítették. Ezután már csak a feleség viselte az egyesített gyűrűt.

Közép-Keleten a menyasszony egy „kirakós gyűrűt” kapott vőlegényétől, ami kisebb darabokból állt, csak az ara ujján egyesült, ha megfelelően rakták össze. Ennek az volt a célja, hogy mivel nagyon bonyolult volt összerakni, ezért a férj könnyen tudomást szerezhetett róla, ha a felesége levette.

A reneszánsz kedvelt jegygyűrű formája a „költeménygyűrű” volt, ami azt jelentette, hogy az ezüstötvözetből készült karikába belevéstek egy verset.

Manapság pedig jegygyűrű már bármilyen lehet: anyagának, formájának, méretének, díszítésének csak a jegyespár fantáziája szabhat határt.